Felhasználó:
Jelszó:
 

Papirusz

A Könywiki wikiből

Az Ókórban írófelületnek szánt anyag, az első íráshordozók közé tartozik.[1] A szó eredete nem egészében tisztázott, három felfogás uralkodik: -a kopt eredetű folyami növény szóösszetételből származik, -a fáraó szóból ered; - papirusz elsődleges jelentése a papirusznövényre vonatkozik [2]

Tartalomjegyzék

A papirusz alapanyaga

A papirusz alapanyaga a papírusznád (Cyperus Papyrus), amely a Nílus partján hatalmas mennyiségben előforduló vízinövény.Fás szára akár 4-4,5 méterre is megnő, jellemzője a legömbölyített háromszög keresztmetszet. A szár vastagsága elérheti a 6 cm-t. [3] Mocsári növény, kedvelt élőhelye a tó- és folyópartok, levelei élénkzöldek, fűszerűek. Fő jellegzetessége az apró kis füzérekből összeálló hatalmas virágzata.[4]Az ókori egyiptomiak a papirusz szárából vitorlát, ruhaanyagot, gyékényt, kötelet és mindenekelőtt „papírt” készítettek. Az egyiptomiak elsősorban papiruszra írtak, a papiruszt átvették a görögök, és igen sokat használták a rómaiak is. Nemcsak a (tekercs alakú) könyvekhez volt szükség papiruszra, hanem a levelezéshez és a jogi iratokhoz is.A vadon növő papirusznád nem elégítette ki a szükségleteket, ezért ültetvényeken termesztették. Az ültetvények részben állami, részben magántulajdonban voltak.[5]


A papirusz készítése

Idősebb Plinius, más néven Caius Plinius Secundus (Maior), római író, polihisztor, ókori enciklopédisták munkájában ír a papiruszról, ő írt elsőként a papirusz készítéséről. A papirusz cserje rostos szárából vékony szeleteket vágtak, amelyeket egy vízzel nedvesített deszkalapon szorosan egymás mellé helyeztek, és simára kalapáltak. Ezekre keresztben újabb csíkokat fektettek, és fakalapáccsal - további nedvesítés - közben a két réteget összedolgozták. A papiruszlapokat a napon megszárították, majd kő- vagy csonteszközzel a felületüket simára csiszolták.[6] Szárításkor a növény ragasztószerű nedve összetapasztotta a rétegeket. A lapot végül kalapálással összedolgozták, és napon kiszárították. Az így készült papirusz fehér volt, a jó minőségű terméket nem tarkították foltok, elszíneződések, egyéb hibák. Végül néhány, rendszerint legfeljebb 20 lapot tekerccsé ragasztottak össze. [7]

A ma ismeretes legrégibb papirusztekercs négy és félezer éves, tehát ezt az anyagot több mint három évezreden át használta az emberiség írásra. Gyártása csak a X-XI. század körül szűnt meg. (A XII. században, Európában megjelent a papír, amely tartósabb volt, mint a papirusz, és olcsóbb, mint a pergamen.) A szicíliaiak is foglalkoztak papiruszkészítéssel, valószínűleg ők látták el az itáliai városállamok és a pápai állam hivatalait. Plinius hosszasan leírja a papirusz-készítés folyamatát, így beszél többek között a papirusz szalagokra hasogatásáról, a Nílus vizének felhasználásáról is, mely szerinte a ragasztásnál is fontos szerepet játszik. Préselés után következik a szárítás, majd az összefűzés és a fakalapáccsal történő vékonyítás valamint az újrapréselés. Más forrásokban is olvashatjuk, hogy az egymásra fektetett csíkokat addig döngölik egy sulyokszerű eszközzel, amíg a bennük lévő nedvesség az egészet egyetlen, homogén lappá össze nem ragasztja.[8]


A papirusz használata

A papirusztekercsek különböző méretűek lehettek, akadt köztük olyan is, ami elérte a 40 méteres hosszúságot, de a jellemző a nyolc-tíz méteres hossz volt. A szövegeket oszlopokban írták rájuk, balról-jobbra haladva. A Kr.e. 3 században hasított hegyű nádtollal kezdtek el írni rá, de csak az egyik oldalára lehetett írni. Könnyű volt rá írni és a szállítása is egyszerű volt, ezért előszeretettel használták. Gyenge pontja a tartóssága volt. Hogy minél tovább megőrizze épségét, a a papirusztekercseket kerek végekkel ellátott fa- vagy csont tekercstartókra csavarták. A feltekert papiruszkönyv ezután bõrtokba került.[9]


Nyomtatott források

Az írás története. Kéki Béla. Budapest: Vince Kiadó, 2000, 175 p.

Könyvtári fogalmak kisszótára. Szerk. Buda Attila. Budapest: Korona Kiadó 2000, 292 p.

A lap eredeti címe: „http://konyvtar.hu/wiki/Papirusz
Nézetek